Megjelent a Mandineren egy elég jó cikk a német öntudat újraébredéséről, és a lehetséges jövőképekről.
Jelen írás különösebb forrásanyag átnézése nélkül készül idő hiányában, így pusztán spekulációnak minősülhet, de szerintem olyan témakört boncolgat, amit mindenképp érdemes átgondolni, tekintve, hogy az elkövetkezendő 50-70 évre meghatározza hazánk geopolitikai és gazdasági szerepét.
Mivel egy ideje ezt már én is mondogatom az ismerőseimnek, érdemesnek tartom tovább gondolni a felvetett lehetőségeket jelenlegi "Pártunk és Kormányunk" tevékenységének fényében.
Az idézett cikkben leírtak alapján hazánk mindig is erősen függött a német gazdaság teljesítményétől, illetve a német fogyasztástól (értve ez alatt azt az időszakot, amikor épp nem a legvidámabb barakk voltunk).
Az európai mozgások - legalábbis számomra - azt mutatják, hogy számolnak velünk, valamilyen módon, legalábbis vannak terveik. Illetve számolnának, ezt később kifejtem.
Jelenleg amennyire én látom a világ új erővonalak mentén kezd el újra polarizálódni, illetve átalakulóban vannak a válság kapcsán a függőségi és erőviszonyok. Lásd az USA esetében a háttérből keletről húzgálják a zsinórokat, elég nagy mennyiségű kínai pénz forog az USA gazdaságában, ami miatt mindkét félnek főhet is a feje rendesen. (Ez egy külön írást megérdemlő konfliktushelyzet, amiről írtak is már, és remélem írnak is még majd.) Ez egy elég érdekes függőségi viszonyt, ugyanakkor törésvonalat is jelent a két földrésznyi állam között.
Ennek a helyzetnek két lehetséges fő nyertese lehet, egyrészt az újra magára találó orosz állam, valamint Európa, amennyiben sikerül létrehozni egy olyan egységes államszervezetet, amely képes a pillanatnyi gazdasági és politikai helyzetekre hatékonyan, összehangoltan, és legfőképpen gyorsan reagálni.
Ezt a soha vissza nem térő lehetőséget látta meg szerintem Angela Merkel a válságban. Szokták mondani, hogy az olyan helyzetek mint a mostani válság, fájdalmasak, viszont lehetőséget adnak olyan változtatások megtételére, amelyek egy hibásan működő gazdasági rendszer belső struktúráinak átalakulását, és a rendszerben rejlő hibák kijavítását szolgálják. (Ezeket a lépéseket nem teszi meg országunk 20 éve és most sem, pedig nálunk folyamatosan helyzet volt eddig is.)
Az központi mag országai (Németország, Franciaország, Benelux államok, talán Dánia), illetve a gazdasági érdekek alapján az eurozónából lassan kihulló vagy megmentett államok fogják alkotni a -hírek alapján lassan elkerülhetetlenül megvalósuló - európai államközösség gerincét. (Egyes találgatások szerint Németország és Franciaország a háttérben már meg is kötötték a maguk kis megállapodását, és erre mutatnak Nicolas Sarkozy nyilatkozatai is, de hát ez már csak így szokott lenni az ilyesminél, aki előbb van ott ,annak több fog jutni) Ebbe az én elképzeléseim szerint bele fog tartozni még Olaszország is, politikai és gazdasági okok miatt is. Azon, hogy ez a német hatalmi törekvések újbóli felerősödése, vagy minek a következménye szép gusztustalanul el lehet csámcsogni, mint ahogyan a Mandineres cikkben idézik is - én nem akarom megtenni, szerintem gusztustalan megnyilvánulás volt.
A mi felelősségünk, azaz a mindenkori kormányunk felelőssége ezen a ponton abban áll, hogy azt a döntést, hogy hová fogunk tartozni, a legjobb tudása alapján hozza meg, objektívan kiértékelve a választható lehetőségek gazdasági és társadalmi előnyeit és hátrányait.
(Innen jön az elfogult rész.)
Sajnos számomra az elmúlt másfél év történései azt mutatják, hogy erre a jelenlegi kormány nem képes, illetve az általuk képviselt irányvonal nem abba az irányba mutat, ami szerintem hosszú távon az ország érdekeit szolgálja. A rövidtávú kilátásokról szinte értelmetlen beszélgetnünk, mert az ahogy most kinéz, mindenképpen szívás lesz, a rendelkezésre álló puskaport (manyup pénzek) még a sötétben össze-vissza ellövöldözték, mielőtt látni lehetett volna az ellenséget.
A környező országok közül tőlünk északra úgy látom, hogy a maga módján mindenki meghozta a döntést, hogy melyik jövőbeni érdekszférába kíván tartozni, Lengyelország, Csehország és Szlovákia az integrálódás útjára lépett, és jóval előttünk is járnak.
Mi pedig szerintem pont az ellenkező irányba tartunk, az Európai Unió minden igyekezete ellenére is.
De nézzük csak meg, hogy mi várhat ránk a két lehetséges kimenet esetén. Itt újra megjegyzem, hogy én elfogult vagyok ebben a témakörben, nem szeretnék és nem szeretek/szeretnék egy orosz rendszerű demokráciában(?) élni.
Azt a lehetőséget, hogy ebben a helyzetben függetlenek tudjunk maradni, nagyjából ki is zárhatjuk, mi nem vagyunk Svájc, ahol évezredes hagyományai lennének a semlegességnek - de még inkább a banktitoknak, - és térség közepén mindig is stratégiai helyet foglaltunk el, már csak azért is mert középen vagyunk, mindenképp át kell rajtunk menni, ha valahová légvonalban el akarnak jutni akár nyugatról keletre, akár fordítva. Szóval szerintem muszáj lesz választani, kicsik vagyunk egyedül maradni, vagy két szék között a földre ülni.
Jelenleg ezt a választást beárnyékolja a kormány viszonya az EU-hoz és az, hogy honnan várják a megfeszített munkával összehozott csődtömeg finanszírozását.
Ezek alapján most szerintem az egységes európai államközösség irányából nagy sebességgel távolodunk a keleti érdekszféra irányába.
A demokratikus államberendezkedés szempontjából, illetve a személyi szabadság komfortérzetének luxusa szempontjából mindenképp jobb lenne számunkra az EU, de a hatalom jelenlegi gyakorlói praktikus okokból és önös érdekből a másik irány felé húznak. (Szubjektív vélemény.) Ez nekünk az ország polgárainak nem jó hír.
Én szeretném az életem jogbiztonságban, viszonylagos demokráciában, a szabad akarat tiszteletben tartásával leélni, tegye fel a kezét, aki nem így van ezzel.
Lehet azzal érvelni, hogy csatlósok leszünk az új EU-ban, de kérdem én, hogy a másik oldalon mik lennénk? 40 évnyi tapasztalatunk van arról is, el lehet dönteni, hogy melyik oldalon volt jobb az országnak gazdaságilag és társadalmilag. Másrészt világ civilizáltabb részein az elvégzett teljesítmény alapján ítélik meg az embereket (ezért is tudnak ott elérni eredményeket akik kimennek dolgozni oda, és tényleg akarnak is dolgozni), és ez alapján jelenleg joggal röhög rajtunk a világ, hiába háborog rajta a kormány.
Oroszországban látjuk mi van, a kínai demokrácia pedig a nem létező dolgok szinonimája.
Szóval szerintem át kellene ezt még egyszer gondolni, és a gyermekeink és azok gyermekeinek érdekeit szem előtt tartva kellene ezeket a nagyon fontos döntéseket meghozni.
